A Gyűrűk Ura – mese a Hatalomról és a Gonosz megdöntéséről V.
Középfölde térképének szimbolikája
Rendkívül érdekes a regény tájainak jelképisége. A Megye és Völgyzugoly, a tündék laka: a boldogság szigetei, valóságos édenkertek, amíg a Gonosz meg nem támadja őket. Ebből az idilli környezetből indulnak hőseink a pokol, Mordor felé.
A kettő közötti tájakon meg kell járniuk az alvilág bugyrait. Átkelnek Mória bányáin, a Holtak Ösvényén, az alvilág határfolyóit idéző Anduinon és Holtlápon. Ezek a mélylélektan szerint saját tudattalanunk ismeretlen, önmagunk elől is eltagadott sötét régiói.
Mordor sziklafalai előtt a csataterek a tisztítótűz helyei. A pokolba – amelynek közepe az alvilág vulkáni tüze – csak a két hobbit jut el, miután a Banyapók gyilkos barlangján átjutottak. Itt Frodó átéli a halált (vagy a halálközeli állapotokat) is.
Nem először, hiszen a Széltetőn történt sebesülésénél már egyszer majdnem átment a túlvilágra. Ám amikor a Gonosz és a pokol megsemmisül, az egész világ képe megváltozik. A Király visszatér, kezdetét veszi egy igazságos, de emberi világ. Ebben pedig már nincs helye a csodáknak. A pokollal együtt az éden is megszűnik – mert így működnek a Föld polaritásai. Ezért találnak hobbitjaink egy annyira megváltozott világot otthon.
A dualitások a regény világában másutt is megjelennek: nyilvánvalóan a két varázsló alakjában, a második rész két tornyában, Orthancban és a Barad Dúrban, a Sötét Toronyban, de a harmadik részben kiderül, hogy eredetileg a Sötét Torony párja Rohan Fehér tornya volt, de akkor az embert szolgálta mindkettő.
<< a cikk előzménye (A szereplők jelképisége) | a cikk folytatása (kronológia) >>