A hatalom - és csapdái - Emberi kapcsolatok - Emberek, kapcsolatok - Alapinfo
Emberek, kapcsolatok
Létrehozva: 2010.12.20

A hatalom - és csapdái


Kétféle módon viszonyulhatunk a hatalom kérdéséhez. Ahogyan Goethe mondta: vagy az üllő leszünk, vagy a kalapács. Mi ütünk, vagy minket üt az, akinek több a hatalma. Aztán ezt rendre továbbadjuk a rangban alattunk állónak. Ismert vígjátéki jelenet: katonák állnak sorban, a sor elején álló legmagasabb rangú tiszt parancsot ad a mellette állónak, az továbbadja a következőnek, egészen a sor végén álló közlegényig: az is adná tovább, de nincs kinek. Gyakori példa a napi életben. Néha a leghátul álló fellázad, sikerül átrendeznie a struktúrákat, ő áll a sor élére, és kezdődik minden előről. Úgy tűnik, ez az élet rendje. Hatalmi struktúrák mindenütt vannak, a fejlettebb állatok között is. Alá- fölérendeltség nélküli, testvériségen, egyenlőségen, szereteten alapuló rendszer legfeljebb nagyon szűk közösségen belül alakulhat ki, ha kialakul egyáltalán – de soha sem csak úgy, magától, mindig a szereplők közös erőfeszítésével – és bizonyos személyes ambíciók feladásával. Talán lehet ilyen egy család vagy egy szűk vallási - spirituális közösség, de szerepek ott is vannak. Nemigen létezett még olyan társulás, ahol mindent, mindig közös elhatározásból határoztak volna el és a szerepek elosztása nélkül hajtottak volna végre. Legfeljebb az a kérdés, hogy mindez a közösség egyetértésével történik-e, vagy annak ellenében.

A demokrácia mindig is szép, de megvalósíthatatlan álom volt – már a mintaként emlegetett görögöknél is. A francia forradalomban a legvéresebb diktatúrává vált, csakúgy, mint a szocializmus alatt. (Egy kedves tanítóm szerint a szabadság jelszavából lett a szabadversenyes kapitalizmus, ahol (egyeseknek, akiknek pénzük van) mindent szabad, az egyenlőségből a szocializmus, ahol mindenki egyenlő, (de vannak még egyenlőbbek, ahogyan Orwell látta) – a testvériség meg szépen elfelejtődött valahol.) Ekkor írta le Hamvas Béla: „A demokrácia az egység megrablása.” Ám a hierarchiát egy egységben gondolkodó társadalom sem nélkülözheti, legfeljebb az teljesen más alapokon szerveződik. Ennek klasszikus példája a hindu „varna” (kaszt-) rendszer (eredeti formájában), amely azon alapszik, hogy minden emberként megtestesült lélek, bár a teljességet hordozza magában, más szellemi kvalitásokkal és feladatokkal jön a Földre. A politikai-gazdasági hatalmat másnak kell gyakorolni, mint a szellemi-vallási vezetést, mások lesznek, akik fegyverrel, kezük munkájával, vagy a többiek szolgálatával rendelődnek a hatalom alá. Ha ez mindenkiben tudatos, nincs (legalábbis kevesebb) az elégedetlenség, az alul lévők nem érzik magukat elnyomottnak, és nem akarnak forradalmat csinálni. A felül lévők számára pedig természetes, hogy másokat kell vezetniük, és ezt nem kiváltságként, hanem feladatként élik meg. Ez lenne az élet természetes rendje, ahol a hatalom és az ahhoz fűződő viszony nem gerjesztene folyamatosan feszültséget. Ettől a rendtől sajnos a nyugati civilizáció szélsőségesen eltávolodott.

Hajlamosak vagyunk arra, hogy a dolgokat folyamatosan minősítsük, értékítéleteket kapcsoljunk hozzájuk. A legtöbb ember fejében hatalommal rendelkezni valószínűleg jó dolog, alávetettnek lenni pedig rossz dolog. Talán meglepő, de ez nem általános. Tim Leary, a hatvanas-hetvenes évek pszichológus-fenegyereke dolgozott ki egy olyan tesztet, ahol a személyiséget a szeretet-gyűlölet, valamint a hatalom és alávetettség koordinátáiban lehet elhelyezni. Bizony vannak olyan emberek, akiknek az alárendeltség jobban megfelel, mint a vezetés, és akár a mártírkodásra is hajlamosak. Míg az igazi mártír szeretetből vállal megaláztatást, akár halált is (mint a keresztény vértanúk), az alávetettség érzése veszélyesebb is lehet. Az elnyomott helyzet (tudata) a gyűlölettel párosulva a legrosszabb: így születnek az anarchisták, terroristák. Létezésük, veszélyességük nem mást jelez, mint hogy nagyon torz világban élünk és ennek ők is csak áldozatai. Ha a szeretet az alávetettséggel párosul, az ember meg nem értett áldozatnak, „szentnek” érezheti magát aki mindenkivel csak jót tesz, ha pedig együtt van a hatalom és a szeretet, a megértő főnöktől kezdve egészen a pápai vagy istenkirályi szerepeket kapjuk meg.

Nem az tehát a probléma, hogy a hatalom jó vagy rossz dolog, az a kérdés, hogy aki birtokolja, hogyan él vele, a többiek pedig hogyan viszonyulnak hozzá. Lélektanilag azt mondhatjuk, hogy milyen tudattalan tartalmak vetülnek bele a hatalomhoz való viszonyunkba, és milyen (tudattalan, fél-tudatos vagy tudatos) viselkedési mintákat hoznak létre bennünk. Minden szerepünk és viselkedési mintánk mögött tudattalan minták húzódnak meg, amelyek mindenkiben azonosak. Ezek az archetípusok. Ilyen archetípus a Király, Királynő, Főpap, Főpapnő, Mágus és társaik, akiket például a Tarot kártya lapjairól is ismerhetünk – ezek a különböző hatalmi pozíciókat jelenítik meg. De létezik a Szolga, az Áldozat vagy a Mártír archetípusa is. Kívülálló a Remete, de egyedül a Tarot Bolondja az, aki nem tartozik a függőségek körébe. Ő a Bolond, „bölcs bolond” vagy akár a Megvilágosodott, akin már senkinek sincs hatalma, de ő sem akar más fölött uralkodni. Adott helyzetben ezek az ősminták működésbe lépnek bennünk, és tudattalanul valamilyen formában hozzájuk kezdünk hasonulni.

Ahogyan ezt megtesszük, abban a tudatos elhatározáson kívül egy másik, nagyon fontos tudattalan tényező is szerepet játszik: az Árnyék, más néven árnyékszemélyiség. Mindazokat a tulajdonságainkat, vágyainkat, amelyeket neveltetésünk folyamán rossznak, erkölcstelennek, szégyellni valónak tartunk, száműzzük a tudattalan területére. Ha onnan mégis felbukkannak, előtörnek, olyasmiket teszünk, amiket egyébként soha nem tennénk meg. Ennek irodalmi példája a „Dr. Jekyll és Mr. Hyde” történet, ahol a joviális tudós éjjelente gyilkos szörnyeteggé válik. Ez a jelenség valóban megfelel az emberiség nagy gonosztevőinek. Ám az árnyékszemélyiséget lehet(ne) tudatosítani, elfogadni, „megszelídíteni”, és így erőforrás válna belőle. De lehet elnyomni, amíg ki nem tör. Ez történhetett a „világ leggonoszabb emberé”-nek tartott Aleister Crowley-vel is: mindaz kiszabadult belőle, amit rideg, álszent és bigott katolikus szülei gyermekkorában elnyomtak. (Érdekes lenne végignézni az emberiség nagy gonosztevőinek gyermekkorát és szüleit is!)

Az árnyék másik megnyilvánulása, amiből képet kaphatunk saját árnyékszemélyiségünkről: mindaz, amire a legjobban vágyunk, de úgy érezzük, nem tehetnénk meg, vagy amit a legjobban gyűlölünk másban, az bizony bennünk is ott lappang elnyomva. Az gyűlöli a legjobban a hatalmon lévőket, akiben nagyon erős - meg nem valósított vagy fel nem vállalt – hatalomvágy él. Ilyen lehetett Danton vagy Robespierre. Az beszél a legtöbbet a demokráciáról (szeretetről, egyenlőségről), aki hatalomra vágyik, és az válik a leggyűlöletesebb zsarnokká, ha hatalmat kap, akiben a félelemtől reszkető szolgai lélek vonyít és a legkevésbé sincs meggyőződve vezetői alkalmasságáról. Olykor a legengedelmesebb szolgalélekből is előtörnek a hatalmi ambíciók, és főleg szexuális devianciákban nyilvánul meg, ha a hatalommal rendelkező emberből előtör, hogy ő valójában egy rabszolga: elmegy egy prostituálthoz (aki eleve egy megvetett személy) és mazochista örömet lel abban ha az megveri, megalázza.

A hatalomról szóló gyönyörű tanmese a "Gyűrűk Ura” című meseregény, illetve a belőle készült film. Itt a hatalom a gyűlölettel párosul, és az a tanítása, hogy ezt a hatalmat (a gyűrűt) nem lehet birtokolni, csak szolgálni. Ez minden hatalmasok tévedése: azt hiszik, birtokolják a hatalmat és az szolgálja őket, míg valójában a fordítottja történik. Olyannyira a hatalom bűvkörébe kerülnek, hogy már minden lépésüket az irányítja és rabszolgáivá válnak saját hatalmi vágyuknak. Ehhez a hatalmi paranoiához persze nem kell a mindenek fölötti hatalom gyűrűje, megteszi egy vezető kormányzati- vagy pártpozíció is (ha az olvasó itt valós személyekre gondol, az természetesen csak a véletlen műve), de akár egy sokadrangú hivatal vezetői széke is.

Egy gyakori, a hatalommal kapcsolatos sajátos jelenség a küldetéstudat. Furcsa dolog, ha valakinek küldetése van. Ilyen tudattal élő emberek olykor nagy tetteket hajtottak végre, nagyszerű dolgokkal ajándékozták meg az emberiséget, míg mások milliók életét oltották ki, vagy tették tönkre. Egyesek küldetésük biztos tudatában prófétálnak már-már hihető eszméket világvégéről, megmentő földön kívüliekről, míg mások teljesen eszement zagyvaságokat hirdetnek hasonló eltökéltséggel.

A küldetés-tudat nem azonos a hivatástudattal. A hivatást többnyire tudatosan választjuk, miközben érezzük, ez a dolgunk a világban és ezt általában élvezzük is. A küldetés tudatát az ember villámcsapás-szerűen, „felülről” kapja, mint egy parancsot, amelynek, akár akarja, akár nem, engedelmeskednie kell. Lehet kínos-keserves kötelezettség, de örömteli vállalás is. Küldetéssel élt Teréz anya, Gandhi, de folytathatnánk a sort nagy humanistákkal, tudósokkal és művészekkel vég nélkül. Ezek a küldetések a közösséget, a nemzetet vagy az egész emberiséget szolgálják, és ha ez rossz valakinek, az egyedül a feladatra kiválasztott ember lehet.

Mások küldetése kevésbé üdvös, vagy csak keveseknek az. Hitler szentül hitte, küldetése a „tiszta” germán faj világuralomra segítése, és a világ megszabadítása a kártékony alacsonyabb rendűektől.  Mindezt határozottan élvezte (legalábbis egészen a bukásáig), és hasonlókat mondhatunk a huszadik század nagy diktátorairól Lenintől Idi Amin-ig, akik végül is mind beleőrültek a rájuk rótt, illetve vállalt feladat súlyába. „Küldetésük” mérhetetlen szenvedést okozott a világnak.

Hasonló a kisebb nép- és pártvezérek küldetéstudata is, akik meggyőződése, hogy kizárólag ők alkalmasak a vezetésre, saját képességeik és a magasabb akarat segítségével egyedül ők üdvözíthetik övéiket. Mindenki ellenségük, aki ebben a legcsekélyebb mértékben kételkedni merészel. Eszméiket ők sem az íróasztalnál ülve maguk agyalják ki, hanem úgy kapják – épp ezért eszükbe sem jut kételkedni bennük, vagy tolerálni a kételkedőket. Sokuknak karizmatikus kisugárzása van, tömegek követik őket és szinte csodákat várnak tőlük.

A küldetéstudattal élő ember egész élete, minden megnyilvánulása egyetlen eszme alá van rendelve. Mindent ennek megfelelően értékel, fogad, vagy vet el. A pszichiátriában ez a paranoia (téveszmés elmebaj) pontos leírása. De hogyan lehetne egy kalap alá venni, közös diagnózissal illetni Assisi Szent Ferencet és mondjuk Sztálint? Sehogy, itt ez a felfogás csődöt mond. Csontváry sem volt őrült, csak a küldetését teljesítette. Egy olyan küldetést, amelynek igazi lényegét a köznapi elme talán fel sem tudja fogni. Belehalt volna, ha nem teheti. Rossz, használhatatlan az a rendszer, amely (a közfelfogással ellentétben) nem tud különbsége tenni az őrült és a zseni, a megszállott, és a magasabb szférák hívását meghalló kiválasztott között.

Ám létezik a „fényes árnyék” is! A kisszerű emberben az árnyékba szorulnak saját meg nem élt tulajdonságai: szeretet, bátorság, hősiesség, nagyszerűség. Ha nem vagyunk tudatában saját eszményképeinknek és az utánuk való vágyunknak, ezt kivetítjük másokra. Így lesznek gurujaink, prófétáink, megváltó népvezéreink, és lesznek hasonló kisemberek, akik örömmel vállalják ezt a szerepet, hiszen épp ezt keresik ők is magukban! Csakhogy ez a projekció végzetes lesz. A Vezér rendre beleőrül abba a lelki nyomásba, ami rá nehezedik, hiszen valahol mindig tudja, hogy ő nem az, aminek látják, és aminek látni szeretné magát. Sok mozgalom, szervezet így alakul ki, a küldetéssel rendelkező Nagy Vezető mellett szükségszerűen lenni kell kiválasztott népnek, fajnak, pártnak, eszmének, és a zászlaik alá felsorakozott tömegeknek. Így lesz teljes a játszma, amiben sohasem lesz nyertes, és ami csaknem mindig katasztrófában és bukásban végződik.

Szembe kell tehát néznünk azzal, hogy vannak valódi kiválasztottak, küldöttek, akik az emberiség üdvét születtek szolgálni, de korántsem mindig azok, akik annak tekintik magukat. Még akkor sem, ha tömegek istenítik őket. A megoldás az lehet, ha az önismeret útján haladva felismerjük a személyes énünk mögött megbúvó erőket. Nem vetítjük ki őket egy Vezérre, sem egy elpusztítandó Ellenségre (személyre, pártra, népre, rasszra – ez éppúgy csak projekció), hanem tudomásul vesszük, hogy ez mind bennünk van, belőlünk jön. „Tat twam asi”- mondja a hindu: Ez mind te vagy!

A (saját) hatalomhoz való viszony sajátos torzulása a mindenhatóság (omnipotencia) téveszméje, amely sajnos ezoterikus körökben nem ritka. Rendelkezhet valaki különleges ismeretekkel, nem mindennapi képességekkel, remek vezetői vagy szervezői adottságokkal, de ha ez nem társul fejlett személyiséggel (mert az nem jár feltétlenül együtt ezekkel!), könnyen tévútra siklik. Sikerei lesznek, folyamatosan pozitív visszajelzéseket kap, egyre többen rajonganak érte, és lassan kialakul benne az az érzés, hogy mindenki másnál több, hatalmas személyiségek reinkarnációja, kiválasztott, megvilágosodott, talán már nem is ember, hanem angyal vagy más földön túli lény. És innen kezdve épp olyan tébolyult, mint a diktátorok, legfeljebb kevésbé veszélyes, amíg megvan benne a szeretet érzése. És talán (bízzunk benne), több az esélye a kijózanodásra. Ugyanígy nehezen tudjuk más belátásra bírni azokat sem, akik Jézus nevében jönnek összegyűjteni a száznegyvennégy(ezer) kiválasztottat, az ufók megbízottait, vagy akik a Plejádokból kapják a megbízást, hogy az éppen megnyíló dimenziókapukon átvezessék a hozzájuk csatlakozókat az új eonba (egyesek nem is kis pénzért). Ezoterikus szemmel szellemi lényeket láthatunk szólni belőlük, általuk, de éppenséggel nem azokat, akiket ők hisznek vezetőiknek. Mondhatnánk, talán nem is tehetnek róla, hogy zavaros erők szócsövei, médiumai lettek. Persze nem lehet véletlen, kit honnan szólítanak meg. Kinek mi a gyengéje, azon át - a hatalom például mindig nagy csábítás. Azt hisszük, amikor valakinek a küldetése halált, szenvedést okoz másoknak, az aligha jöhet magasabb szintekről, és ez bizonyára így is van.

A hatalom bódító mámora és tébolya között nagyon keskeny a határmezsgye. Az őrületet csak azok tudták és tudják elkerülni, akik képesek a hatalmat valóban – nem csak demagóg szólamok szintjén – szolgálatnak tekinteni.

MI A VÉLEMÉNYED A FENTIEKRŐL?
Ha nem használja a Facebook-ot, de szeretne hozzászólni, kérjük regisztráljon, vagy lépjen be.


Biztos, hogy törli az replika rolex adatokat? órák rolex


IGEN


MÉGSEM

Kérem várjon...
Fájl feltöltése folyamatban!