A Gyűrűk Ura – mese a Hatalomról és a Gonosz megdöntéséről IV.
A szereplők jelképisége
A Gyűrű Szövetsége erejét az adja, hogy a négy földi őselem szövetkezik a gonoszság legyőzésére. A tagok megjelenése, viselkedése, fegyverzete egyértelművé teszi, melyik hová tartozik. Legolas, a tünde légies, szőke figurája csak a Levegő őselemhez tartozhat. Gyors, értelmes, bátor, de sohasem mutat érzelmeket. Fegyvere is a leglégiesebb harci eszköz: az íj. Boromir és Aragorn, a két ember temperamentuma miatt a Tűz elemet testesíti meg. Fegyverük a kard - a tűzben nemesített acél. Gimli, a törp zömök, bumfordi megjelenése, konoksága a Föld-elemre utal. Fegyvere, a súlyos fejsze is ezt példázza. Frodó, a hobbit, a Víz képviselője, egész habitusa ilyen. Lágy, szinte lányos vonásai és jó szíve, együttérzése, amellyel ádáz ellenségeinek is képes megbocsátani, nyilvánvalóan jelzik hovatartozását. Voltaképp fegyvertelen, kardocskája, Fullánk játékszer az orkok pallosaihoz képest. Ő testileg a leggyengébb is a csapatban. Nyilvánvalóan nem erejével, hanem elszántságával, áldozatvállalásával, alkalmazkodó képességével harcol.
Három társában a „balga szolga” mesefigurái jelennek meg: Trufa és Pippin mindig csak bajt kavar, amíg a megpróbáltatások férfit nem faragnak belőlük, Samu viszont az a segítő, aki a főhős számára az anyagi világ biztonságát, az ételt és a nyughelyet megteremti, mert ő maga erre aligha figyelne. Erejét gazdájához való rendkívüli hűsége adja. A csapat létszáma kilenc, szintén beszédes szám, a számmisztikában egyebek között az emberiség számának tartják. Akár konkrét asztrológiai jegyekhez is köthetnénk a Szövetség tagjait. Frodó a Rák szülötte lehet - annak ellenére, hogy a klasszikus asztrológiában a Rák a családszeretetéről ismerszik meg, neki pedig nincs családja – számára az egész hobbit- nép az a család, amelyért küzd. Boromir Kos, Aragorn Oroszlán, Gimli Bak, Legolas Vízöntő lehet, Samu tipikus Bika, Trufa és Pippin pedig mintha ketten együtt mintáznák az Ikreket.
Szürke Gandalf, a „titkos tűz szolgája”, a varázsló nem sorolható egyik földi elemhez sem. Rejtezik. Ezért szürkének, semlegesnek mutatja magát, mint minden igazi mágus. Cselekedetei viszont elárulják hovatartozását. Mindig ott bukkan fel, ahol szükség van rá. Később viszont valódi önmagaként, megtisztultan, fehérben látjuk megjelenni. Asztrológiai értelmezésben nem a mágusként megszokott Merkur, hanem az igazságért küzdő, jóságos Nyilas-Jupiter lehet.
Ha következetesen meg akarjuk találni valamennyi állatövi jegy képviselőjét, innen kicsit nehezebb lesz a dolgunk. Szarumán szikár alakja mintázhatja a Szűz jegyét, a Mérleg tulajdonságait valószínűleg a tündéknél leljük fel, mondjuk Elrond alakjában. Szméagol hol Skorpiónak tűnik vívódásai közben, hol a Gyűrű rabjaként a víz-elemhez idomult Halaknak.
Természetesen e hevenyészett megfeleltetés nem jelenti azt, hogy más értelmezésnek nincs helye, vagy hogy tüzetesebb vizsgálódással a többi szereplőt ne tudnánk behatárolni. Itt csak arra utalunk, hogy a regény figurái a földi lét teljességét idézik meg.
Az ellenséges figurák a lélektani árnyék-személyiségünk arculatait, az alvilág rémeit testesítik meg.
Szauron az archetipikus Sötét Úr, az Ősgonosz (saurus = sárkány). A metafizikai Rossz: nem személy, hanem testetlen erő - a nemlét. Hatalommal kecsegtet, ám pusztulást hoz. Jelképe, megnyilvánulási formája a tüzes szem, amely mindent meglát és mindent hatalma alá tud vonni. Nem csak az istenszem van mindig nyitva (Kabbala), az ördög sem alszik. Ahol ő nyer hatalmat, ott a tűz, vér és vas borít el mindent. Ezek a Mars jelképei. A tűzzel való kapcsolatát a Végzet Hegyének fekete füstöt okádó vulkánja is jelzi. Ez a tűz adja az erejét, sötétíti el a világot, ezt kovácsolta a Gyűrűbe, ezért nem lehet megölni, amíg a Gyűrű létezik. Ám értelmezhetjük másként is Szauron alakját. A Szem képi megjelenítése a filmben ugyanúgy „hozza” a vulva - mint mindent elnyelő mélység - asszociációját, mint a hegykatlan mélyében fortyogó láva képzetét. Az asztrológiában ez a vulva, ha mindenáron evilágbeli analógiáját keressük a Szűz zodiákusjegy negatív, élet-ellenes aspektusa lehet. Mint pár évtizede tudjuk, a Szűz csillagképben valóban van egy extragalaxis, egy „fekete lyuk”, amely fizikai szinten is így működik. De ez már nem „evilági” erő kozmológiai értelmezésben sem.
„Fehér” Szarumán. Eredetileg ő is a fehér oldal varázslója, de behódol a Sötétség Urának, - látszólag logikus alapon: mindig az erőset kell szolgálni, mert a gyengének nincs esélye: „Fehér” mivolta ezért az érzelemmentes racionalitás csapdája. Ez a Merkur sajátossága – sajnos nem ritka mai jelenség.
A Fekete Lovasok, gyűrűlidércek (nazgúlok) egykori emberek: sötét, arctalan, ősidők óta „élő” árnyak, a sötét hatalom tette élőhalott zombivá őket. A Szaturnusz uralma alatt állnak.
Az orkok: az ember szolgálatára alkotott (vagy átalakított) mesterséges lény archetípusai, akár a híres Gólem, Lőw rabbi agyagembere. A Föld-erő negatív oldalát képviselik. Eredetileg tündék voltak, de tünde voltukból semmi sem maradt. Az ilyen lények mindig veszedelmesek. Még ha jó célra alkotják is őket, bármikor elszabadulva a féktelen pusztítás démonaivá válhatnak, hát még ha eleve arra is vannak teremtve! A végtelen hadrendben felsorakozott ork-sereg egyaránt felkeltheti a Harmadik Birodalom seregszemléinek, vagy akár a Vörös tér ünnepi felvonulásainak emlékét. Ne feledjük, Tolkien 1934-ben kezdte írni a könyvet! De látnoki tehetsége is kiviláglik. A föld mélyében, óriási tüzekben formált ármádiák nem csak a robotok világát, hanem a klónozott hadseregek rémét is előrevetítik. Ők a végletesen eltorzult, lealacsonyult élet, az arctalan gyűlölet megtestesülései.
A trollok: a föld mélyének félig öntudatlan ősi természetszellemei. Rudolf Steiner szerint a mesék efféle óriásai valami ősi világból itt ragadt természetszellemek, akik világuk elvesztésével a váltak pusztítóvá. A görög mitológia titánjainak rokonai.
Balrog, az ősvilági szörny a barlangok mélyén: a Kos - Mars fékezhetetlen tűz- ereje, a tűz- szellem pusztító arca – valahol Szauron „rokona”.
Szméagol - Gollam: sem ember, sem lidérc, valami köztes állapotban vegetál, de senki se fogadja be. A gyűrű utáni vágyának áldozata, a vak ragaszkodás torzította el. Otthona sötét, vizes, mocsaras táj, barlangok mélye, eledele nyers hal: a tudattalan sötét oldala. Emberi lény volt valaha, azt példázva, mivé tehet az esztelen mohóság. Testvére ő a buddhista hitvilág „éhes szellemeinek”, akik a kielégíthetetlen vágyak fogságában szenvednek. Gollam is ott él valamennyiünk tudata mélyén. Épp ezért undorodunk tőle, mert sejtjük, ilyenné válhatunk – és válunk is olykor. A tudat torzulása a test torzulását vetíti előre. Gollamnak kettős énje van: Olykor Szméagol szól belőle, aki egykor mégiscsak ember volt, aki elfogadja, hogy Frodó szolgája és vezetője egy személyben, máskor Gollam, aki minden emberit elvesztett a sötét barlangok mélyén, ahol a Gyűrűt őrizte, és a „drágaszág” rabszolgája lett. Bármennyire is küzd Szméagol Gollammal, végül a démoni marad felül – ez okozza a vesztét, és akarata ellenére a Gyűrű pusztulását is.
A járkáló fák, az entek és a Fák Úrnőjének népe: a kelta mesevilág természetszellemei. Bár félelmetesek, segíthetik is az embert, de tőrbe csalva el is pusztíthatják, Shakespeare Macbeth-jében is találkozhatunk a vándorló erdő képével.
A Gyűrű, a történet voltaképpeni „főszereplője” a hatalom jelképe. Vele már részletesebben foglalkoztunk. A Gyűrűk Ura, az Egy Gyűrű azért kegyetlen, azért bilincs, (remek formai analógia: a gyűrű valóban bilincs is lehet), azért zár a sötétbe, mert csak az igazságos, önérdek nélküli, szolgáló hatalom ad szabadságot: viselőjének és az alája rendelteknek egyaránt.
Glamdring, az igazságos hatalom kardja: a törött kard. Mint minden „igazi” kardnak, ennek is személyisége van, akár Artúr kardjának, az Excaliburnak, vagy Attila fegyverének, Isten kardjának. A történet kezdetén darabokban hever: évezredek óta nem élhet erejével, mert nincs arra méltó birtokosa. Amint megjön a gazdája, össze lehet kovácsolni, és újra győzelemre viszi a népét.
Fullánk, Frodó kis kardja is „élőlény”, de inkább csak védelemére szolgál viselőjének, mint komoly küzdelemre.
Feltűnő a történetben a nőalakok kis száma. Ennek oka lehet Tolkien személyes élete és viszonya a női nemhez, sokkal valószínűbb azonban, hogy az a keret, amelyben a cselekmény játszódik, annyira a férfias erő, a harc maszkulin világa, hogy a nőknek itt nemigen jut hely, illetve a női szereplők is kénytelenek harcos amazonok lenni, csak pillanatokra engedhetik meg maguknak a szerelmes asszony szerepének vállalását. (Valljuk be, mai világunk sem adja még meg a nőiességnek a teljes kibontakozás lehetőségét.) Éowyn úrnő is inkább hősi halált halna férfiként, csakhogy Aragorn elismerését kivívja (ha szerelmét nem kaphatja meg). A veszély elmúltával ébrednek fel csak gyengéd érzelmei a hozzá illő férfi iránt. A tünde-nők inkább testetlen szellemlények, nem hús-vér asszonyok. Ám mégsem hiányzik teljesen a női pólus: a légies Legolas és az érzékeny Frodó megformálása (a filmben főleg) férfi voltuk ellenére nem nélkülözi a feminin vonásokat.)
A gyönyörű Arwen királylány sajátos szerepet tölt be: Bár tündének született, halandó szerelméért vállalja az emberi életet és az elmúlást. Ez még önmagában giccses melodráma is lehetne, de itt magasabb célt, a tünde-faj erényeinek továbbélését szolgálja az emberben, mivel az ő világuk – mint ezt a királylány is sejti – hamarosan lehanyatlik.
A regény zseniális fordítója, Göncz Árpád (igen, a későbbi köztársasági elnök!) meglátja, hogy a szereplők között az angolszász irodalom jeles (és szintén archetipikus mintákat hordozó) szereplői is feltűnnek. Ő Gandalf és Gollam alakjában Shakespeare Prosperóját és Caliban-ját ismeri fel, De gondolatain továbbmenve a varázslóban ott találjuk Merlin alakját, aki ugyanúgy egy tűnőfélben lévő világ egyik utolsó képviselője, Aragornban Arthur királyt érezhetjük, vagy Mordor nevéről a gonosz Mordred juthat eszünkbe. Valószínűleg azok, akik a kelta hagyományokat a jelen tanulmány szerzőjénél behatóbban ismerik, összecsengések hosszú sorát ismerik még fel.
Itt kell megemlítenünk azt az ihletett munkát is, amelyet a megfilmesítők végeztek. Túl a csodás tájakon, minden karakter és fordulat tökéletesen hordozza a könyv egyetemes szimbólumrendszerét és azt is meg tudták állni, hogy ne az érzelmes giccs, vagy a kommersz akció-kalandfilm felé vigyék el a történetet.
<< a cikk előzménye (a harmadkor) | a cikk folytatása (középfölde térképe) >>