Melegnek születni kell - Homoszexualitás - Emberek, kapcsolatok - Alapinfo
Emberek, kapcsolatok
Létrehozva: 2010.11.20   Módosítva:2010.11.22

Melegnek születni kell


Birtalan Balázs író, költő, blogger, terapeutával folytatott beszélgetés- folyamunk második állomásaként a homoszexualitás kérdéskörét feszegettük.

Jó gondolkodást kívánok hozzá.


– Ha röviden össze kellene foglalnunk, mondhatjuk, hogy a homoszexualitás egy fajta szexuális irányultság?

– Igen. Úgy szoktam a magam részéről fogalmazni, hogy a szexuális orientáció azt jelenti, hogy az egyén párkereső aktivitása melyik nem képviselőire irányul. A párkereső aktivitás jelentheti azt is, hogy kivel– kikkel vágyik szexuális kapcsolatra, de azt is, hogy kivel vágyik arra, hogy öreg napjaiban majd békésen pipázzon vagy zoknit kötögessen a kandalló előtt.

– Jól tudom, hogy a szexuális irányultságot fizikai tényezők is befolyásolják?

– Leszbikusok agyának vizsgálatáról nem tudok, de az tény, hogy meleg férfiak agyában kimutattak legalább két anatómiai eltérést.

– Ezekben az eltérésekben a nők agyához hasonlíthatjuk a meleg férfiakét?

– Az a leegyszerűsítés, hogy a meleg férfiaknak nőies agyuk van, az értelmetlen.

– Tehát az a fizikai eltérés amelyben különböznek, az nem hasonlít jobban egy női agy azonos részére, csak egyszerűen más?

– Amennyire én tudom, igen. De nem vagyok túl jó anatómiából.

– Végeredményben mondhatjuk, hogy nagy valószínűséggel nem innen eredeztethető a másság?

– Az újabb pszichológiai megközelítés nem úgy teszi fel a kérdést, hogy mi okozza a homoszexualitást, hanem hogy mi okozza a szexuális orientációt. Ugyanis nemcsak a homoszexualitás szorul magyarázatra, hanem a heteroszexualitás is: az is lesz valahogy, az sem „csak úgy” van. Egész biztos, hogy van bizonyos fokú genetikai meghatározottság, de biztos az is, hogy nem kizárólag a gének döntenek. A legutóbb azt olvastam valahol, hogy az intrauterin hormonális hatásoké a döntő szerep. De ennél van egy szerintem érdekesebb kérdés, mégpedig a következő: miért fontos ez a kérdés egyáltalán? Arról nem zajlik társadalmi párbeszéd, hogy mi okozza a kézpreferenciát (vagyis a jobb– vagy balkezességet) – miért?

– Nos lehet, de ha erről beszélgetnénk, vagyis a balkezesek (mint kisebbség) nehézségeiről a háztartási készülékek kezelésében, biztos azzal kezdeném, hogy tisztázzuk, mi okozza ezt, és nem a jobbkezesekről, hogy mitől jobbkezesek. Mert az, ugye, kit érdekel?

– Ma már (szemben bizonyos történelmi múlttal) a kezesség irreleváns tulajdonság. Nem kötődik hozzá erkölcsi elbírálás. A szexuális orientációt viszont sokan ma is morális kérdésnek tekintik.

– Egyetértek, bár az apukám kezét még verték, amiért bal kézzel írt.  Tesóm is balkezes, és az idősek a mai napig kiröhögik, amikor bal kézzel ír.

– Csaknem minden erkölcstani rendszerben fontos kritérium a szándékosság, a homoszexualitás kérdésében is fontos, hogy a melegek vajon gyárilag ilyenek, tehát nem tehetnek róla, vagy valamit „elrontottak” a nevelésükben, ill. valaki „megrontotta” őket, azért ilyen „rosszak”.

– Nos, és mi a helyzet velük?

Csaknem minden kamasz fiú legalább egyszer elfantáziál arról, hogy milyen lehet azonos neművel a szex. Egyszer vagy többször, alkalomszerűen vagy egy adott időszakban rendszeresen, egy– két másodpercre vagy hosszabban. És a többség felismeri azt, hogy ez bizony neki nem igazán kedvére való. Alkalmasint nagyon nem.

– Aki mást mond, szerintem hazudik.

– Tehát nem dönti el, hogy „én a heteroszexualitást választom”, hanem regisztrálja a saját heteroszexuális orientációját. A melegekkel pontosan ugyanez a helyzet: nem döntik el, hogy ők homoszexuálisok lesznek, hanem felismerik, ráébrednek a saját homoszexuális irányultságukra. És persze vannak, akik arra jönnek rá, hogy ez is tetszik, az is tetszik. Ők a biszexuálisok, akik szintén nem választják a maguk biszexualitását.

– Na de most viccet félretéve, van olyan ember, aki azt gondolja, hogy egy férfi holmi úri hóbortból férfiakkal hál, csak mert az olyan trendi? Közben meg nem is vonzódik a férfiakhoz?

– Egész biztos, hogy sokan kipróbálják. A Kinsey– jelentés pont azért volt nagyon fontos az 50– es években, mert rámutatott arra, hogy a szexuális orientáció nem két fix dobozt jelent, miszerint vannak a heterók és vannak a melegek, hanem van egy skála (ezt Kinsey 7 fokozatra osztotta fel), amelynek az egyik végén azok vannak, akik egész életükben csak és kizárólag ellentétes neművel létesítettek szexuális kapcsolatot, a másik végén azok, akik csak és kizárólag azonos neművel. És közte van egy rakás átmenet. Az ő eredménye szerint a fenti értelemben vett kizárólagos homoszexuálisok aránya a férfiak körében 4%. Azoknak az aránya viszont, akik életük során legalább egyszer kipróbálta azonos neművel a szexet, 37%.

– De ez csak szexuális kapcsolat, ettől még nem lesz valaki meleg, mert kipróbálja a szexet azonos neművel. Ez tényleg egy döntés kérdése.

– Igen, a manifeszt szexuális élet jellege nagyrészt döntés kérdése. A szexuális orientáció azonban (függetlenül attól, hogy milyen gyakorlati tapasztalata van vagy nincs az illetőnek) nem döntés, hanem felismerés kérdése. Ha valaki nincs „úgy húrozva”, akkor hiába tesz szert homoszexuális élményre, attól nem válik meleggé. Mint ahogy ha valaki nincs „úgy húrozva”, akkor hiába szexel ellenkező neművel, attól nem lesz heteróvá.

– Igen, és ez számunkra most talán közömbös is. Általában véve tehát melegnek születni kell?

– Leegyszerűsítve igen, de a születés vs. nevelés kérdése mindig necces, nem csak ebben a témában, úgyhogy e tekintetben továbbra sem szeretnék állást foglalni. Az azonban kijelenthető, hogy a szexuális orientáció nem választott tulajdonság. Ez biztos, ez tény.

– Ezzel nem is érdemes vitatkozni szerintem. Viszont lehet egy tökéletesen heteró nőből bizonyos környezeti hatások által homoszexuális? Nem csak a nevelésre gondolok, hanem egy zárt környezet ahol csak nők vannak... és úgy alakul. Van ilyen?

– Az „úgy alakul” gyakori jelenség: kolesz, börtön. Régebben: hajó.

– Na de az irányultság is megváltozik?

– Pontosan erről van szó: az irányultságot ez nem változtatja meg. Lehet, hogy egy férfi két évtizeden keresztül férfiakkal szexel a börtönben, aztán szabadlábra kerül, és azonnal megy a feleségéhez, barátnőjéhez vagy egy prostituálthoz.

– Azért vannak ellenpéldák szerintem.

– Mire nincsenek?

– Igen. Vegyünk egy extrém esetet: egy kisfiút minden lehetséges eszközzel lánynak nevelnek. Kisbaba korától kezdve csak férfiakat lát. Nem is tudja hogy létezik olyan, hogy nő. Elképzelhető hogy heteró marad? Vagy elképzelhető az ellenkezője?

– Ez már nem a szexuális orientáció, hanem a szexuális identitás kérdése.

– Igen, de orientáció akkor is van.

– Van, persze. De nem igazán értem a kérdést. Kik és miért nevelnék őt lánynak egy olyan környezetben, ahol nem lát nőt?

– Elképzelhető, hogy az említett Kinsey– jelentés skálája szerint eljusson a skála egyik pontjából a másikba ez a kisfiú?

– Mit jelent ebben az értelemben a „lánynak nevelni”?

– Úgy öltöztetik. Hosszú hajat hagynak neki (sok ilyen van), babáztatják. Mert azt mondják neki, hogy ez a „normális”, a helyes.

– Ezek szerepek, és a szerepek utánzással alakulnak ki. Férfi környezetben képtelenség női szerepre nevelni valakit.

– Jó, akkor a kisfiút egy meleg pár neveli, és nem is kell nőnek nevelni, mivel egy meleg férfi az nem heteroszexuális nő.

– Hát nem.

– Lehet tehát az orientációt manipulálni? Ez a kérdésem összegezve. Nem egy kiforrott embernél, hanem egy kamasznál.

– Szerintem nem.

– A kérdés eléggé lényeges szerintem.

– Elég sok meleg szenvedte meg azt, hogy kamaszkorában manipulálni akarták az orientációját: lelkére beszélve, megfélemlítve, fenyegetve, pszichológushoz cibálva, de hasztalan.

– Na jó, de egy kamasz az speciális táptalaj, ha őt fenyegeted, akkor csakazértis...

– Te mondtad, hogy kamasznál.

– Én a családmodellről beszélek és a példáról. Az passzív.

– Figyelj! Ha azt kérdezd, hogy a gyereket nevelő szülők szexuális orientációja hatással van– e a gyerek szexuális orientációjára, akkor ez egy konkrét kérdés, amire van konkrét válasz. Ezt kérdezed?

– Erre is szerettem volna rátérni, de nincs a kérdésnek értelme, ha az orientáció nem manipulálható.

– Mert erre a konkrét válasz ez: „Nincs rá hatással.” Millió vizsgálat igazolja ezt. Főleg Amerikában készültek ilyenek; elsősorban leszbikus párok által nevelt gyerekeket vizsgáltak. Az eredmények szerint a gyerek semmiben nem tér el a kortársaktól: sem identitásában, sem orientációjában, sem szociabilitásában, vagy egyéb mérhető paraméterekben nem üt el az átlagtól.

– Ez jó hír, nem?

– A homofóboknak nem, de azok nem is fogadják el ezeket a vizsgálatokat. („Nem lehetnek hitelesek, hiszen nem azt igazolják, amit én hiszek” alapon.)

– Amikor párkapcsolati kérdésekben cikket ír valaki arról, hogyan éreztessük a társunkkal, hogy mennyire becsüljük, az általában nem a baltás gyilkosoknak szól. Tehát az elvakult homofóbok nem igazán célközönségem.

– Oké. Csak mellesleg mondtam.

– Most megpróbálok definiálni valamit. A normális családot vegyük ilyennek: egy férfi és egy nő házasságából született kettő gyerek, mindenki boldog, és szépen, biztonságban nevelik őket, a nő és a férfi szereti egymást testileg, lelkileg, mindenki egészséges. Ez nem olyan elrugaszkodott gondolat talán.

– Ha a normális szó helyett a szabványosat használnánk, az kedvemre valóbb volna. Megjegyzem, én még nemigen láttam ilyen családot, de gondolatkísérletnek oké, hogy létezik ilyen.

 

Csak azért kell, hogy ez legyen a 0. Tehát mondjuk ennél nincs ideálisabb a társadalom szempontjából. Ebben egyetérthetünk, bár tegyük fel azt is, hogy ez is szubjektív dolog.

– Tényleg tegyük fel, mert pl. az ideális gyerekszám iszonyúan kultúrafüggő. Arról nem is beszélve, hogy az ideális feleségszám is.

– De most maradjunk a mi környezetünkben. Arra akarok kilyukadni, hogy ha valaki egy vetélkedőben bemutatkozik, és elmondja magáról a fentieket, akkor senki nem lepődik meg a legkisebb mértében sem (kivéve, ha a szexuális életéről is beszél). Ha valaki elvált egyszer és újraházasodott, attól sem megy a falnak a társadalom.

– Ha úgy fogalmazunk, hogy ez beleesik a normálisként elfogadott tartományba, akkor egyetértünk.

– Igen, a társadalmi kérdésekről beszélünk. Ha társadalom nem létezne, akkor nem bántaná senki a másokat. Nem az a kérdés hogy mi a jó vagy mi a rossz, hanem hogy egy társadalomban kit hogyan fogadnak el. Jónak vagy rossznak. Nos tehát ez a szabványos.

– Igen.

– Vegyünk egy apukát, aki bemutatkozik ugyanebben a show– ban, és azt mondja: kétszer elváltam. Vagy azt: öt gyerekem van. Ekkor felvonjuk a szemöldökünket: a szabványossági mérőszámot az ilyesmi icipicit kilendíti.

– Igen.

– Ha ellenben azt mondja a férfi, hogy „egy másik férfival élek együtt”, az Blikk címlap.

– Így van.

– Ha pedig azt mondja, hogy két gyereket nevelünk, akkor hónapokon keresztül ezzel lenne tele a média.  Ez reális ugye?

– Igen.

– Jó, akkor szerinted ebben mennyi az ok nélküli „kiakadás”? 100%?

– Egy előzetes megjegyzés: a másik másságától való félelem, nem egyszerűen „csúnya, rossz szokás”, hanem az evolúció során kialakult, többnyire adaptív viselkedés. Ami az állat számára életbiztosítást jelenthet. Tehát a „kiakadás” egyfelől érthető és evolúciósan magyarázható. Ha a kérdés az, hogy van– e alapja ebben az esetben, akkor nincs.

– Tehát egy ultraliberális gondolkozású emberben is ott van a magja az ellenérzésnek.

– Igen, persze.

– Így akinek ez szúrja a szemét, nem kell szégyenkeznie amiatt, hogy ő milyen felvilágosulatlan paraszt?

– A megkülönböztetés az együttélés minden szintjén a populáció védelmét szolgálja. A kannibalizmus képes volt fennmaradni az evolúcióban, a társadalom ma mégsem fogadja el. Tehát attól, hogy valami evolúciósan magyarázható, még nem válik társadalmilag elfogadhatóvá. Ilyen a xenofóbia is, beleértve bármilyen alfaját, pl. a homofóbiát is. Szóval ha az a kérdés, immár nem evolúciós távlatból, hogy hány százalékosan tartom gáznak a fentieken való kiakadást, akkor száz.

– Érdekes egyébként, hogy a homofób kifejezést nem arra alkalmazzák, aki fél a homoszexuálisoktól, hanem aki utálja őket.

– Igen, bár az utálat mögött természetesen ott van a félelem.

– De nem a homoszexuálisoktól való félelem, hanem a félelem attól, hogy ő maga is homoszexuális.

– Részben igen. De ott a másmilyenségtől való puszta félelem is.

– De mitől fél, hogy elkapja?

– Nem: a nagy, sötét ismeretlentől fél.

– Ja igen, ezt el kell fogadni.

– A társadalomban a férfi vadásznak számít. Ha leszólít egy nőt az utcán, akkor legfeljebb modortalannak tartják, de a normákon belül marad. Ha a munkahelyen pikáns megjegyzésekkel bombázza a kolléganőit, nem róják meg, nem nézik ki. A férfi zsákmányoló állat. A nagy macsó. És akkor hirtelen– váratlan szembetalálja magát egy olyan helyzettel, amikor is a szerepleosztás megfordul: immár ő van a potenciális zsákmány helyzetében. Valaki rá tekint megszerzendő prédaként, vagy legalábbis tekinthet rá így. A legszentebb férfiúi méltóságán esik így csorba

– De ez érthető, hogy kellemetlenül érinti, nem?

– Hm. És hol érdekli a férfiak nagy többségét, hogy mit gondol az a nő, akit a szemükkel levetkőztetnek egy értekezleten vagy a buszon? Szóval persze, érthető LENNE, ha nem kettős mérce volna a dolog.

– Nem az a kérdés, hogy helyes– e, hanem hogy ezt te is megérted.

– A nő az „arra való”, hogy eltűrje a zaklatást, aki pedig a nőt zaklatja, az rendben van. De egy férfit zaklatni: ez felségsértés: a fallokratikus társadalom alapjait rengeti meg!

– Szerintem kicsit sarkítva van a helyzet körülírása, de nézzünk egy érdekes kiegészítést: egy vonzó férfi nagyon óvatosan és udvariasan udvarol egy kolléganőjének. Az nem ugyanazt eredményezi, mint ha egy ronda, kövér, szőrös, ápolatlan férfi közeledik ugyanezekkel a szavakkal, ugyanilyen udvariasan. Mivel benne van a helyzetben az esetleges elméleti lehetősége a szexuális kapcsolatnak.

– És ha egy vonzó férfi óvatosan és udvariasan udvarol a kollégájának, az mit eredményez?

– A kolléga megijed, vagy zavarba jön, mivel nincs benne a helyzetben az esetleges távoli lehetőség, hogy majd egyszer ágyba bújjanak. Persze a nőnél sem fognak ágyba bújni, de ez is evolúciós kérdés.

– Megijed – és itt vagyunk a homofób kifejezésnél. A társadalomban a férfiaktól elvárják, hogy bátrak legyenek, ne ijedezzenek össze– vissza, ezért az első érzést (az ijedtséget) fölváltja egy második érzés: az utálat, a gyűlölet, az undor stb. Más a társadalmi szerep és más a valóság. Az illető nem is ismeri föl magában, hogy ő tulajdonképpen egyszerűen csak megijedt.

– A következő lépés, hogy az illetőt kiröhögik a háta mögött, és a végén a munka rovására megy az egész közeledés.

– Igen, valószínűleg ez is benne van a képben.

– A férfi hiú, és szereti magát keményebbnek, bátrabbnak, sebezhetetlennek mutatni. Önmagában nincs probléma azzal, hogy valaki erősebbnek mutatja magát, mint amilyen valójában. A legtöbb nő ugyanígy van ezzel.

– Ez már messzire visz...

– De az sem jó, ha valaki megijed. Szerinted mi lenne a helyes viselkedés? Hiszen ösztönökről beszélünk és beidegződésekről.

– Azt, hogy mi a helyes, nem tudom megmondani. Azt tudom, hogy ha én próbálnék udvarolni egy férfinak, akkor milyen formájú visszautasítás lenne az, amit nem tartanék megalázónak.

– És milyen?

– Például ilyesmi: „Balázs, kedves és megtisztelő tőled, hogy így gondolsz rám, de az a helyzet, hogy én a nőket szeretem.”

– Abban igazad van, hogy ha a szexuális dolgok magánügyek, akkor a kolléganőnek sem lehetne udvarolni. Így viszont a felnőtt emberek nem tudnának ismerkedni egymással. Legyenek bármilyen irányultságúak is. 

Ha holnap felébrednénk, és az emberek 99%– a homoszexuális lenne, és 1% heteró, akkor bármennyire is utáljuk a kifejezést, az lenne a „normális”?

– Persze. A normális betű szerint annyit jelent, hogy a normának megfelelő. A norma pedig nem egyéb, mint társadalmi konszenzus. A Harmadik Birodalomban az volt a normális, aki árja volt. Az ókori Görögországban meg a rabszolgaság volt normális.

– Fogalmazzunk keményebben, és a normálist nem a társadalmi elvárásoknak megfelelően értelmezzük – mivel nyilván abban az értelemben az lenne az alap – , hanem evolúciós szempontból. Ha tehát holnap arra ébrednénk, és az emberek 99%– a homoszexuális, és 1% heteró, az tartható lenne?

– Visszakérdezek. Ha holnap arra ébrednénk arra, hogy az emberek 99%– a férfi és csak 1%– a nő, akkor az evolúciós szempontból tartható lenne?

– Nehezen. De ez nem jó hasonlat, mert ebben az esetben az összes férfi figyelme arra a 70 millió nőre irányulna, és a normális szó fel sem merülne. Csak egy helyzet, hogy sok a férfi, kevés a nő.

– Kérdezhetném úgy is, hogy amennyiben a légkör oxigéntartalma 21%– ról megemelkedne 99%– ra, az mit eredményezne?

– Nem tudom... meggyújtanánk egy gyufát és elégnénk.

– És az, hogy ez az irreális fantázia mit eredményezne, az mond– e bármi valódi információt az oxigénről?

– Nyilván nem, csak arról a tulajdonságáról, ami egyébként is létezik.

– És mennyivel mond többet a homoszexualitásról, ha felvázolunk egy irreális helyzetet, amely evolúciósan valószínűleg tarthatatlan?

– Ezen gondolkoznom kell. Az evolúció szempontjából nyilván nem defektus a homoszexualitás, mert folyamatosan jelen van.

– Na látod. Pontosan erről beszélek.

– De azért azt beláthatjuk hogy nem ideális a fajfenntartás szemszögéből?

– Nem láthatjuk be.

– Oh.

– Mégpedig pontosan evolúciós okokból nem. Ugyanis megvizsgálták azt a gént, amelyik a férfiaknál a homoszexualitást valószínűsíti, hogy mit okoz ugyanez a gén a nőkben. És mit ad isten: kimutathatóan jobb anyákat produkál. Tehát igenis beárazható ez a gén az evolúció piacán, és a nőkben való megjelenése azzal együtt is piacképessé teszi, amennyit levon belőle a férfiakban megnyilvánuló tényleges improduktivitás. De van más is. Evolúciósan hasznos olyan hímek jelenléte a populációban, akik nem szállnak be a nőstényekért folytatott versenybe, azonban kiveszik a részüket a vadászatból és a populáció védelméből. Nyilván egy bizonyos arányban hasznos az ilyen egyedek jelenléte. Ez az arány tartja is magát. Semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy valamely külső körülmény a szexuális orientáció arányát képes lenne módosítani a populációban. Se nevelés, se összezártság, se „propaganda”. Ha ez az arány egy adott fajban jelentősen megborulna, akkor az a faj kipottyanna a rostán

– Nagyon érdekes amit mondasz, de miért nem ezzel kezdted? Akkor nem kellett volna kerülgetnem a miérteket.  Egy utolsó kérdést még feltennék.

– Figyelek.

Bevezetőül azért elmondanám, hogy akikkel beszéltem, a legtöbben meg vannak győződve arról, hogy egy meleg vagy leszbikus pár szépen, szeretetben biztonságban nevelne egy vagy több kisgyereket. Az általános vélekedés ez.

– Ennek örülök.

– Egyedül a családminta okoz fejfájást az embereknek. Nem érdekelnek az elvadult homofóbok, az, amit gondolnak, nem általános. Na de a kérdésem: egy olyan világban, ahol nagyon elfogadóak és semmilyen megkülönböztetés nem éri a melegeket, születne egy gyermeked és választhatnál, hogy homoszexuális legyen vagy heteroszexuális mit választanál?

– Eszembe sem jutna választani.

– Akkor sem, ha alapból homoszexuális lenne, és csak ha kéred, akkor lenne heteroszexuális? Nem kérnéd?

– Nem. Miért kérném? De: ha ebben a világban élve heteró lennék, és születne egy gyerekem, és megválaszthatnám az orientációját, akkor azt választanám, hogy heteró legyen. Nem azért, mert bármilyen szempontból is jobbnak tartom, hanem azért, mert ebben a világban a melegeket sajnos gyakran bántják és nem szeretném, hogy neki bántódása essék.

– Örülök, hogy nemet mondtál. (Bár én a tökéletes világban is igent mondtam volna). Ebben a világban azonban kijelenthetjük, hogy bizonyos embereknek nehezebb és bizonyos embereknek könnyebb az élete csupán az orientációja miatt?

– Ebben a világban, amelyikben a homofóbia elfogadott, sőt homofóbiára szocializálják az embereket, ebben a világban igen. Sajnos. De ez az állítás semmit nem mond a homoszexualitásról: ez az állítás a társadalomról mond valamit – sokat vagy keveset.

– Köszönöm a beszélgetést.

Szerző: Szimbol
MI A VÉLEMÉNYED A FENTIEKRŐL?
Ha nem használja a Facebook-ot, de szeretne hozzászólni, kérjük regisztráljon, vagy lépjen be.


Biztos, hogy törli az replika rolex adatokat? órák rolex


IGEN


MÉGSEM

Kérem várjon...
Fájl feltöltése folyamatban!